Év háza 2023 pályázat
Beadási határidő: 2023. május 22. 16 óra
Pályázni 2021. január 1-je után készült épülettel lehet.
Május 22-ig adhatják be az Év háza 2023. évi pályázatára a – 2021. január 1-je után készült – munkáikat családi házak, illetve középületek tervezői. A legrangosabb hazai, független, szakmai pályázaton a zsűri a két abszolút fődíj mellett két szakmai és öt támogatói különdíjat oszt ki az idei évben is. Az idei év újdonsága, hogy a főtámogató Leier Hungária Kft. különdíját a zsűri a legjobbnak ítélt társasház alkotójának ítélheti oda, így mind a kistársasházak, mind a nagytársasházak tervezőinek munkáját várja a kiíró. A szervezők egy közösségi oldalon indított szavazáson idén is megkérdezik a nagyközönség véleményét is, így mindkét főkategóriában közönségdíj is gazdára talál.
A zsűri a két abszolút fődíj mellett a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége szakmai különdíjait és öt támogatói különdíjat oszt ki az idei évben is. Utóbbiak odaítéléséről is a zsűri dönt. A tervek szerint a zsűrizésre júniusban, az eredményhirdetésre ünnepélyes keretek között szeptember 29-én kerül sor.
Zsűri tagjai 2023-ben:
Elnök: Noll Tamás, Ybl Miklós-díjas építész
Társelnökök:
• Dévényi Sándor DLA, a Magyar Művészeti Akadémia tagja
• Krizsán András DLA, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke
• dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke
• Szoják Balázs, építész, az „Év háza” díj kurátora
Tagok:
• Tóth Balázs, építész, az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft. szabványügyi és képzési témavezetője
• dr. Tóth Elek, a BME Magasépítési Tanszék egyetemi docense
2022-ben Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építészek:
• Félix Zsolt DLA
• Fialovszky Tamés
• Karlovecz Zoltán
• Répás Ferenc DLA
A pályázatot idén is az építőipar jelentős cégei támogatják, és a magyar piac egyik legnagyobb építőanyag-gyártója, a Leier Hungária Kft. mint főtámogató mutatja be. Nélkülük az Év háza pályázat nem jöhetne létre évről évre.
Kérdések esetén a kiíró, a Build-Communication felelős munkatársa, Szelei Annamária áll rendelkezésre: [email protected], +36306882074
A pályaműveket elektronikusan a www.evhaza.hu weboldalon lehet beadni, ahol a részletes kiírás is olvasható!