Építészeti tervezés az épületgépészetre tekintettel

Építészeti tervezés az épületgépészetre tekintettel – 2021 után

Tervezőként hogyan biztosíthatjuk, hogy a kivitelezési kompromisszumok és hibák elkerülése mellett az épületgépészet könnyen és kényelmesen kerülhessen az épületbe, ezzel az épületenergetikát valóban hatékonyan szolgálhassa.

A ritkán érintett, a tervezőknek és kivitelezésben dolgozó szakembereknek szóló rendezvény azokat az épületgépészeti kérdéseket járja körül, amelyekkel a tervezőnek és kivitelezési vezetőnek az elvárható minőségű végeredmény érdekében tisztában kell lennie.

A rendezvény résztvevői sok hasznos információ mellett cheklistával távozhatnak arra vonatkozóan, hogy a hatékony gépészeti kialakítás érdekében tervezőként mire kell figyelniük.
Az előadások a tervezés és épületgépészet kapcsolódási pontjainak áttekintése mentén sorra veszi az egyes fűtési módok előnyeit, górcső alá veszi ezek jövőjét, mindezt a tervezési elveken és tanulságos esettanulmányokon keresztül.  A mérnöki munkát jelentős mértékben támogatható és az egyre nagyobb teret hódító előregyártott építési termékekről, a szakemberek munkáját segítő újdonságról, a klímafödém felhasználhatóságáról  is szó lesz.

Időpont: 2020. szeptember 8. 9:00 – 15:00
Új HelyszínAz Aereco előadóterme  (1139 Budapest, Fáy utca 12/A.)

A konferencia személyes részvétellel és online is követhető!

A konferenciát a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, Nagy Gyula, okl. gépészmérnök nyitja meg.

A konferencia fenti fő fókusza mellett Baumann Mihály, okl. gépészmérnök segítségével arra keressük a választ, tervezőként hogyan tudjuk az optimális fűtési teljesítményt megcélozva az épület energetikai mérlegét kialakítani, és hogyan segít ebben a ma használt legnépszerűbb program, a Winwatt.
Bokor András, okl. gépészmérnök, igazságügyi szakértő (a Budapesti és Pest megyei Mérnöki Kamara Épületgépészeti Szakosztályának alelnöke) az egyes fűtési rendszereket veszi górcső alá: mikor melyik használatában érdemes gondolkodni, mit kell feltétlenül tudni egy építésznek a hőszivattyús energiatermelő rendszerek tervezéséről. Természetesen nem mehetünk el a témát érintő jogi kérdések mellett sem.

A konferencia levezető elnöke Bodnár György  az Építő Közösség alapítója, az Építem a házam könyvsorozat szerzője.

A PROGRAM

8:30  – 9:00

Regisztráció


9:00  – 9:15


Köszöntő, Nagy Gyula,  okl. gépészmérnök, a Magyar Mérnök Kamara elnöke

9:15  – 10:00 


Az optimális fűtési teljesítményt megcélozva az épület energetikai mérlegét kialakítása,
és hogyan segít ebben a Winwatt?
Baumann Mihály, okl. gépészmérnök

 

10:00 – 10:20

Utólagos homlokzati hőszigetelés kereszthatása az energiafogyasztásra és az üzemviteli jellemzőkre 
Versits Tamás
, okl. Épületgépész szakmérnök, szakértő (Weishaupt)

 

10:20 – 10:50

Gépészetileg aktív betonelemek - speciális előregyártott, födémmegoldás egyidőben az építész-
és a mérnöki munka szolgálatában
Grieszler Zsolt, 
okl. építőmérnök (Leier)

 

10:50 – 11:20

Szünet, konzultáció

11:20 –  12:05 

Melyiket mikor? Mit kell feltétlenül tudni egy építésznek a hőszivattyús energiatermelő rendszerekről.
Bokor András,
 okl. gépészmérnök, igazságügyi szakértő, a Budapesti és Pest megyei
Mérnöki Kamara Épületgépészeti Szakosztályának alelnöke

 

12:05 – 12:35

A szellőzés tervezésének építészeti vonatkozásai; a komfort szellőzés megvalósítása mint alapvető igény
Császár Tibor
, mérnök, építész tanácsadó (Aereco)

12:35 – 12:55


Fotovoltaikus és elektromos fűtési rendszerek tervezése, építészeti koncepcióba illesztése 
Szász János, épületvillamossági szakértő (Nordinoa Energy)

 

12:55 – 13:40

Szendvicsebéd és konzultáció a helyszínen


13:40  – 14:00

 

Hőszivattyús technológiák építészeti kérdései családi ház és középület esetén,
újépítés és egy felújítás esetén (Fűtés és hűtés hőszivattyúval)

Häfner Tibor, épületgépész mérnök (Stiebel-Eltron)

 

14:00 – 14:20

A 2021-től életbe lépő szabályozás, a TNM rendelet szerinti tervezés kérdései
Szabó Zsuzsanna, az ÉMI Nonprofit Kft. volt műszaki szabályozási igazgatója

14:20 – 14:40


Építem a házam 5.2. - A gépészet legizgalmasabb területei - könyvbemutató
Bodnár György, az Építő Közösség alapítója, az Építem a házam könyvsorozat szerzője.

A szervezők a programváltozás jogát fenntartják.

 

Bővebb információ és regisztráció:

http://buildmarketing.hu/buildrendezvenyek/73-uj-idopontban-baratsagban-az-epiteszet-es-a-gepeszet-2

Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Bővebben