Czeiner Gábor a pályafutásáról

Czeiner Gábor okleveles építészmérnök, aki tervezői munkája mellett mintegy három évtizeden át volt Szentgotthárd főépítésze, aktív szerepet vállalt a megye építészeti kultúrájának előmozdításában. Nemrég ő kapta a Vas Megyei Építész Kamara által alapított Rauscher Miksa-díjat.

Az alma nem esik messze a fájától – tartja a közmondás. Czeiner Gábor azonban kivétel: humán beállítottságú szüleihez képest teljesen más utat választott az 1940-ben Kaposváron született okleveles építészmérnök:

– Édesapám és édesanyám is tanár volt, magyar–latin és magyar–francia szakosok. Nem műszaki érdeklődésű emberek tehát, de én már kölyökkorom óta ügyesen rajzoltam, ami elvitte a fantáziámat az épületek irányába. Érdekelt a rajz, a fizika, a matematika, később már tudatosan ismerkedtem az épületekkel – meséli. Gyerek volt még, amikor apja jelentős állományú könyvtárában kincsre lelt: a Franklin Társulat kiadványára Otthon és gazdasága címmel – a kötetben sok rajzzal, képpel épületekről, otthonokról, családi házakról. Egy szép metszetrajzot látva kezdett azon gondolkodni: a fejünk felett födém van, de azt vajon mi tartja. Ott eldőlni látszott, milyen irányba indul el.

A csurgói Csokonai-gimnáziumban jeles eredménnyel érettségizett 1958-ban. Utána felvették a Budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára, ahol 1964-ben diplomadíjasként végzett. Négyüket részesítették a megtiszteltetésben: írásbeli dicséretet kaptak és – akkor ez nagy szó volt – fejenként ezer forint készpénzt.

A friss diplomás mérnök Svájcban letelepedett bátyja jóvoltából másfél hónapos nyugat-európai tanulmányútra ment, majd 1964 októberétől Szombathelyen kezdett dolgozni a Vasitervnél, és rövid időn belül irányító tervezővé lépett elő. Legendás története van, hogyan került a vasi megyeszékhelyre. – Kollégisták voltunk Budapesten a Bercsényi utcában. Egy nap megjelent Iszak Gábor, a Vasiterv akkori igazgatója. Építészeket akart szerződtetni, hogy a céget fejlessze. A kollégiumban har­madéveseket keresett, és vázolta, hogy két év múlva, amikor diplomázunk, ötünket szívesen látná munkatársának. Tizenketten belelkesedtünk. Egy sapkába tettük a tizenkét cédulát, és kihúztunk ötöt. Az én nevem a negyedik cédulán szerepelt.

A sors játéka, utólag azt mondom, a kegye, hogy így alakult.

Társadalmi ösztöndíjasként havonta 650 forintot kaptak két évig a Vasitervtől. Elsőként a 11-es Huszár úti tüdőkórház kerítését tervezte újra. Az épületek közül a megyei sportszövetség székháza volt az első. Említi még a Húsipar tmk-műhelyét, felújításokat például a Petőfi utcában és a körmendi Korona étterem átalakítását. Az évek során lakó-, ipari, oktatási, egészségügyi épületek terveit is készítette: mintegy háromszáz tervet, amelyek nagy része felépült. 1982-től településtervezéssel is foglalkozott. A Vasitervnél a 80-as évek végéig maradt, a felszámolásig. 1988-tól a Pelikán, 1995-től a Kontúr 10 tervezőiroda tagja volt nyugdíjazásáig.

A véletlen műve volt, hogy szentgotthárdi munkát kapott a Vasitervnél. A helyismerete miatt később egyre több hasonló jutott rá, például a városközpont revitalizációja. 1984-ben és 1985-ben felülvizsgálta Szentgotthárd Általános Rendezési Tervét, majd elkészítette a Központi Részletes Rendezési Tervet. 1987-ben Bauer Károly tanácselnök, későbbi polgármester kérte fel a város főépítészi teendőinek ellátására, amit 30 évig megszakítás nélkül végzett.

Felépült épületeiről – többek között a Széll Kálmán tér új arculatát adó 2×20 lakás, az ABC-áruház, a Szolgáltatóház, a százfős óvodabővítés, a nyolcvanfős bölcsőde, a rendezési tervek – úgy fogalmaz: maradandóak számára is. A város arculatát mindenki megelégedésére próbálták alakítani. Főépítészi ideje alatt kapta vissza városi rangját a település. Kőszegi és körmendi munkáit is sorolja: ő tervezte például Körmenden a Rákóczi út déli oldalán téglablokkokból épült 360 lakást, amelyet hétemeletes magasház zár le. Körmenden nyolc évig volt főépítész.

A velemi KISZ-tábor két szállásépülete és a sárvári ipari park csarnokai is a szívéhez nőttek. 2000-ben az önkormányzat felkérésére elkészítette Szentgotthárd városképvédelmének szöveges és fotózott anyagát – a grandiózus munka során töviről hegyire megismerte a várost.

– Az egész pályám során az volt a vezérgondolatom, hogy egy épületnek nem kitűnnie, dominálnia kell, hanem a környezetéhez alkalmazkodni, belesimulni abba. Mindezt mai eszközökkel, tehát nem az archaizálás a lényeg, hanem, hogy azonosulni kell azzal az arculattal, ami a környéket jellemzi – mondja.

Arról is beszél, hogy a mesterségén túl a repülés tartotta egyensúlyban a lelkét. Évtizedekig oktatóként is tevékenykedett. 1967-ben kezdte el az első kétkormányos felszállásait Artner Gyulával – kereken 50 évig, 2017-ig több mint 1100 órát repült. És hogy mi vonzotta? Egyrészt a harmadik dimenzió érzékelése, „ami szavakkal le nem írható szabadságérzetet ad”. A másik a látvány: a magasból egy pillantással körbefogható a Balaton, a Ság hegy, Kőszeg, a Schneeberg havas sapkája, Körmend, Ják és Vasvár. Egyik legnagyobb élményeként pedig azt említi, amikor kötelékben percekig együtt termikelt egy gólyával: Kele felzárkózott a szárnyvég mellé.

Czeiner Gábor munkásságát több alkalommal elismerték: 1971-ben és 1974-ben Vállalati Nívódíjjal, 1975-ben a Munka Érdemrend bronz fokozatával, 1982-ben és 1988-ban Honvédelmi Érdeméremmel vitorlázórepülő-oktatói tevékenységéért, 2015-ben a Vas Megyei Közgyűlés Fazakas Péter-díjával. 2017-ben Szentgotthárd polgármesterének díszoklevelét, az idén a Rauscher Miksa- díjat kapta meg – az utóbbira nem számított, de annál jobban örült a kitüntetésnek.

Forrás: Vas Népe/Tóth Kata