Vasi Építészeti Biennálé

Az Agorában rendezték meg a Vasi Építészeti Biennálé megnyitóját. A Vas Megyei Építész Kamara a megyében tevékenykedő építészek, belsőépítészek, táj- és kertépítészek munkáiból válogatott kiállításának megnyitóján rendhagyó módon két Rauscher Miksa-díjat is átadtak.

A Vasi Építészeti Biennálét 2004 óta, hagyományosan kétévente rendezi meg a Vas Megyei Építész Kamara azzal a céllal, hogy bemutassa a nagyközönségnek a vasi építészek legfrissebb munkáit és példát mutasson a szakmabelieknek. Csütörtökön az Agorában a Tuan Limited zenekar – kinek egyik tagja, kiss Dániel maga is építész, tervező, belsőépítész – nyitotta meg a biennálét, majd Kelemen Zoltán, a Weöres Sándor Színház művésze mondott elsőként köszöntőt: nem véletlenül, hiszen a lokálpatrióta művész a szerzője az eddig 17 részes Szombathely elfeledett épületei című, a Nyugat által közölt sorozatnak.

Köszöntőjében az építészet, architektúra fogalmának filozófiától sem mentes filológiai boncolgatására került sor, rámutatva arra, a száraz értelmezések természetüknél fogva nem tartalmazhatják a legfontosabbat: a kor, a szellem és az ember meghatározó voltát. Az emberét, mely az épületeket megálmodta, elkészítette, használta, átalakította, netán elpusztította – emelte ki Kelemen Zoltán. Az épületek olyan kirakatok, mondta, melyek sejtetni engedik vagy éppen leplezni próbálják a társadalom hol páváskodó, hol takarásban szuszogó embertermékeit. Egy hely, egy élettér arculatát, szellemiségét, identitását és egyediségét épített emlékein túl a benne élt és élő polgárok határozzák meg. Cselekedeteik, lelkük, sorsuk beépül a falakba, az utcákba, terekbe. Az, hogy valaki egy városban hogyan érzi magát, leginkább az emberi kapcsolatainak és az ezekkel összefüggő emlékezet együttesének milyenségén múlik. Így, ha kitárom a biennálé színterének, Szombathely városának azt a szimbolikus ablakát – folytatta a színművész –, a meglehetősen vegyes benyomást keltő, eklektikus városenteriőrben arcokat fedezek fel vagy képzelek el, mögöttük pedig látom vagy látni vélem Isten tökéletlen, törékeny teremtményeit. Kelemen Zoltán ezután valóban kitárta ezt a tablót: remek előadással hívta életre, szólaltatta meg a városunkhoz kötődő építészek, többek között Hefele Menyhért, Rauscher Miksa, Mátis Lajos alakját.

Ezután Takács András, a Vas Megyei Építész Kamara frissen kinevezett elnöke köszöntötte a vendégeket, megköszönve azok munkáját, akik nélkül a kiállítás nem jöhetett volna létre. Felidézte a 2020-as biennálét, mikor, a vírusjárvány idején, szájmaszkban álltak a bezárt Savaria Mozi előtt. A mozi megint zárva van: most az elszabaduló energiaárak okozzák a válságot, mondta az elnök, megköszönve a városvezetésnek, hogy idén az építészetileg is különleges, Károlyi Antal által tervezett épületben, a Sportházban rendezhették meg a díjátadót és a kiállítást. Felidézte, hogy a koronavírus-járvány a félelmek ellenére nem hozott visszaesést a munkájukban, rengeteg megkeresésük volt – ám ma ismét ott tart a szakma, hogy fél. Az infláció és az energiaárak növekedése recesszióval fenyeget: Azt kívánom a szakmának, hogy 2024-ben úgy álljunk majd a Savaria Mozi aulájában, hogy ismét eredményes két évet zártunk – zárta szavait Takács András.

Dr. Horváth Attila, Szombathely MJV alpolgármestere örömét fejezte ki, hogy olyan rendezvényen vehet részt, mely túlmutat az egyénen – egy szakmai közösségről szól, melynek nagy hagyománya van. Köszöntötte az új kamaravezetőséget, s elmondta, a városvezetés nyitott az új ötletek irányában, nyitott az együttműködésre. Kifejtette, mennyire irigyli az építészeket, hiszen bennük megvan az alkotásnak a művészete. Végtelenül becsüli az építészekben, hogy meglátják a lehetőséget, és csodát alkotnak. Sokkal inkább művészek ők – folytatta Dr. Horváth Attila –, hiszen a precizitás, képzelőerő és kreativitás alkotta különleges tudás birtokosai. A mai napon e nagyszerű szakma kiemelkedő képviselőit ünnepeljük, zárta szavait az alpolgármester, bevezetve a díjak átadását.

A Rauscher Miksa-díjat minden évben annak ítélik oda, aki a legtöbbet tette a kamaráért, munkájával segítette, népszerűsítette azt. Idén két díjat is kiosztottak, íme a díjazottak:

Mezgolits Lívia

"Pályája, a kezdeti útkeresést követően - mint korosztályából szinte mindannyiunknak -, a VASITERV-ben indult, és teljesedett ki. Bár, nevéhez nem fűződnek díjazott épületek, megnyert pályázatok, mégis minden tervnek elmaradhatatlan közreműködője volt.

Kamarai közreműködése a kétezres évek elején indult: ezen új pozícióban is ugyanazokat az erényeket csillogtatta, mint amelyeket a tervezőirodában megszokhattunk tőle. Felkészültség, precizitás, sokoldalúság, a teendők azonnali átlátása, az örök megoldáskeresés – mindez rendkívüli kedvességgel, segítőkészséggel párosulva. A tervezői lelkivilág kitűnő ismerője, empatikus teremtés, néha-néha előforduló, olykor nem túl barátságos viselkedésünket is elegánsan, jó humorérzékkel kezeli. A kamaráról, az ügymenetről mindent tud: könyvel, nyilvántart, utal és átutal, bérszámfejt, bizonylatol, telefonál, felír, szervez...a sor a végtelenségig folytatható. Ahogy mondani szoktuk: amit ő nem tud, az nem is létezik. Nem tervező, csak szervező! Abban viszont utolérhetetlen. Mivel a Vas Megyei Építész Kamara a Rauscher Miksa-Díjat a kamaráért kiemelkedően sokat tevő személyek elismerése céljából alapította, ezért nagy örömmel jelentem be ezévi kitüntetettünket, aki nem más, mint MEZGOLITS LÍVIA."

Ábrahám Ferenc

"Okleveles építészmérnök, 1948. július 12-én született Celldömölkön. A gimnáziumi érettségi után tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán fejezte be 1971-ben, ugyanitt városépítési és városgazdasági szakmérnöki képesítést szerzett 1976-ban. 1973-ban az Országos Tervhivatal felsőfokú ipar-beruházói oklevelét is megszerezte. 1971 és 1975 között Celldömölk Város Tanácsánál a műszaki csoport vezetőjeként dolgozott, majd 1975 és 1979 között az OTP Vas Megyei Igazgatóságának osztályvezető-helyettes főmérnöke lett. Ebben az időben ellenőrzése alatt csak Szombathelyen a Joskar-Ola és Olad lakótelepeken közel kétezer lakás épült fel.

1979 és 1986 között a Vas Megyei Tanács Tervosztályának osztályvezető-helyettes főmérnökeként beruházásszervezési, műszaki ellenőrzési, illetve terület- és gazdaságfejlesztéssel foglalkozott. Ez idő alatt épült többek között a szombathelyi Fedett uszoda, a megyei kórház szülészeti tömbje. 1986-tól mint a MÉLYÉPTERV nyugat-dunántúli fővállalkozó létesítményfelelőse műszaki ellenőrként, lebonyolítóként tevékenykedett. Káld község gázellátásának, Szentgotthárd magtártemplom rekonstrukciójának, a csepregi egészségház építésének volt projektvezető műszaki ellenőre.

1989-től az ÁBT Ábrahám Beruházási, Tanácsadó és Szervező Mérnöki Iroda, illetve az Ábrahám Építésziroda százszázalékos, családi tulajdonú cégek vezetőjeként önállóan kezdett el dolgozni. Főbb munkái a LuK Kuplunggyár több, mint harmincezer négyzetméteres üzemcsarnoka, az EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft. Csaba utcai új telephelyén létesített, csaknem tízezer négyzetméteres csarnoka, a Zollspeed Irodaház bővítési munkáinak tervezése, műszaki ellenőrzése voltak.

Az elmúlt 28 évben tervezői, projektmenedzseri, beruházásszervezői és műszaki ellenőrzési munkákat végzett, végez a mai napig. 1971 óta magántervezőként is ténykedik, számos kisebb-nagyobb épület készült el tervei, műszaki vezetése alapján.

Önálló tervezési munkái legnagyobb részében megbízása a teljes megvalósítási folyamatra terjed ki, a projekt előkészítésétől az üzembehelyezésig, természetesen beleértve a megvalósítás lebonyolítását, a generál műszaki ellenőrzését is.

Német nyelven folyékonyan beszél, ír, olvas, szakmai területen szimultán tolmácsolást is végez.

1975 óta az Építéstudományi Egyesületben is közreműködik. Kezdetben a szombathelyi csoport szervező titkáraként, majd elnökeként, két ciklusban az egyesület dunántúli regionális főtitkárhelyetteseként.

A Vas Megyei Építész Kamarának alapítása óta tagja. A kezdettől vezetőségi tag. Négy éven át alelnökként, majd idén októberig - húsz éven keresztül - elnökként dolgozott a szakmai, építészeti munka elismertetése és szakmagyakorlási jogainak érvényesítése érdekében. Elnöksége alatt számos szakmai rendezvényt, tudományos előadást, szakmai lapot és építészeti kiállítást szervezett. Nevéhez erősen kötődik az évenként megrendezésre kerülő, immár nagy hagyományokkal rendelkező Műszaki Bál Kőszegen. A jeles eseménynek jövőre negyvenéves jubileuma lesz. Az elmúlt 25 évben fáradhatatlanul vett részt megszámolhatatlan országos, megyei és városi, szakmai, kamarai vagy közéleti rendezvényen, konferencián, példát mutatva ezzel tagtársainak.

Hosszú évek óta fáradhatatlanul részt vesz az országos kamara különböző bizottságainak munkájában. A 2021 novemberi tisztújítás óta az országos felügyelő bizottság elnöki tisztségét tölti be.

Bár, erről nem szívesen beszél, kamaránkat évről évre anyagilag is támogatja, kiváló szakmai kapcsolatai révén több Vas megyei kivitelező és tervező-céget is sikeresen lelkesített hasonló adományozásra, ezzel nagyban hozzájárult kamaránk biztos működéséhez.

A jövőben a Magyar Építész Kamara Felügyelő Bizottságának elnökeként képviseli a vasi kollégákat, ám továbbra is részt vesz a Vas Megyei Építész Kamara lapja, a TÉR szerkesztőbizottságában, írásaival, ötleteivel segíti az újságkészítést.

További szakmai, helyi és országos kamarai munkájához sok sikert, jó egészséget kívánunk nagy szeretettel!"

A Vas Megyei Építész Kamara kiállítását, a lakó- és középületekről, terekről, parkokról és belsőépítészeti alkotásokról készült fotókat és maketteket december 11-éig lehet megtekinteni az Agora MSH nyitvatartási idejében.

Szöveg: Tar Patrícia/SaFó

Fotó: Unger Tamás/VN