53. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem

Szombathely, 2020. szeptember 21-24.

A 100 éve történt trianoni határmegvonással kapcsolatosan hajlamosak vagyunk leragadni a számoknál. A számok meggyőzők tudnak lenni, de rendre elfedik a mélyebb tartalmakat. A Kárpát-medence városainak esetében, határon innen és túl, szintén vizsgálni és sorolni lehetne népességváltozásukat, vándorlási folyamataikat, gazdasági szerkezetük átalakulását, a piacaikon megfordult áru mennyiségét, akár vonzáskörzeteiket leíró számadatokat. Ennél azonban mélyebbre szeretnénk ásni az 53. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem előadásaival, sokszínűségében megragadni azt, hogy a 20-21. században államhatár-szakaszonként is különbözően, ám szinte folyamatosan változó funkciójú, átjárhatóságú, jelentésű határok hogyan befolyásolták, alakították a közelükben fekvő települések életét. Előadóink fő kérdése, hogy ezek a helyenként fizikailag is kettévágott városok hogyan tudtak alkalmazkodni ezekhez a változó feltételekhez, s milyen irányokat vett településfejlődésük, városépítészetük a két világháború között, a szocializmus évtizedeiben vagy a politikai rendszerváltozás után.

 

HELYSZÍN: Szombathely, Szent László király utca, "Cserkészház"

PROGRAM:

1. nap – 2020. szeptember 21. – Emberek, épületek és városok Trianon után

Dr. Klestenitz Tibor PhD. (történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa) A trianoni döntés körülményei és következményei

Prof. Dr. habil. Mezős Tamás CSc. PhD. DLA. (okleveles építőmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök, a BME Építészmérnöki Kar Építészettörténeti és Mũemléki Tanszék egyetemi tanára) Trianon hatása a magyar műemlékvédelemre

Dr. Borovics Attila PhD. (okleveles erdőmérnök, az Erdészeti Tudományos Intézet intézetigazgatója, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának címzetes egyetemi tanára) Erdészek válasza a trianoni sokkra

Dr. Mariska Zoltán CSc. PhD. (egyetemtörténész, a Miskolci Egyetem Filozófia Tanszékének és az Eszterházy Károly Egyetem Kulturális Örökség és Művelődéstörténet tanszékének ny. egyetemi docense) A Kolozsvári Egyetem átköltözése és az egyetem jelenléte mit jelentett és jelent Szeged városa számára

Kiss Lajos (építészmérnök, vezető építésztervező, településtervező, területi tervező, Szeged Palóczi-díjas ny. főépítésze) A Szegedi Tudományegyetem építészete – különös tekintettel a Dóm téri együttesre

Főépítészi Fórum - Szombathely és térsége aktuális fejlesztései

moderátor: Zábránszkyné Pap Klára és Ábrahám Ferenc

 

2. nap – 2020. szeptember 22. – Határmenti városok határhelyzetben

Kuslits Tibor (okl. építészmérnök, Széchenyi István Egyetem Építészettörténeti és Városépítészeti Tanszék adjunktusa, Pannonhalma város főépítésze) Sopron városának sorsa és fejlődése 1920-tól napjainkig

Siklósi József (okleveles építészmérnök, Komárom város Ybl-díjas főépítésze) és Litomericzky Nándor (Jedlik-díjas építészmérnök, az Európa Atelier tervezőiroda egyik alakítója és társtulajdonosa) Észak- és Dél-Komárom (Komarno és Komárom) városának helyzete és alakulása Trianon óta

Spisák Balázs (tanár) Esztergom városfejlődése, története a határhelyzetben

Pekár István (újságíró) Balassagyarmat helyzetének alakulása

Kísérő program:

Osskó Judit filmjeinek vetítése

  • Unokáink is látni fogják/Rerrich Béla építész, kertművész (1881-1932)
  • Jankovics Tibor portré (2020)

 

3. nap – 2020. szeptember 23. – Határhelyzet és ami utána jöhet

Csach Gábor (művészettörténész, Balassagyarmat polgármestere) A „Civitas Fortissima” lehetőségei és tervei ma

Godzsák Attila (történész Petőfi Irodalmi Múzeum – Kazinczy Ferenc Múzeum) Sátoraljaújhely legutóbbi száz évének története

Végh József (okleveles építészmérnök, az Art Vital Tervező, Építő és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője, vezető tervezője) Sátoraljaújhely településének alakulása, lehetőségei

Dr. Erdész Ádám PhD. (főlevéltáros, a a Magyar Nemzeti Levéltár Békés megyei Levéltárának igazgatója) Gyula szerepének, útjának fordulói a legutóbbi száz évben

Béres István (okleveles építészmérnök, Gyula város főépítésze) Gyula városfejlődése és építészete a rendezési tervek tükrében és a városkép alakulása

Dr. habil. Bede István DLA (okl. építészmérnök, egyetemi docens) Pécs és Baranya megye küzdelmei a határhelyzetbe kerülés óta

 

4. nap - 2020. szeptember 24. - Tanulmányút (a vírushelyzet függvényében)

1. változat: Pozsony – városnézés
2. változat: Sopron – városnézés
3. változat: nem kerül megrendezésre

Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Bővebben